Kisfiú gyógynövénnyel

Kisgyermekek gyógynövényei – első rész

A gyógynövények a természet csodálatos ajándékai – minden korosztály megtalálhatja bennük örömét és támogathatja velük egészségét. Sok mindent tudunk már róluk az évszázadokra visszanyúló tapasztalatok alapján. Mivel azonban GYÓGYnövények, így érthető a használatukhoz kötődő óvatosság is. Még inkább érvényes ez, amikor gyermekek számára ajánlják használatukat. A csecsemőknek szóló gyógynövényes ajánlások után most a kisgyermekek számára biztonságos használatukról írunk.

A gyerekek érzékenyebbek, mint a felnőttek, és fokozottabban reagálhatnak az enyhe gyógynövényekre is, míg az erősebb gyógynövények nem kívánt reakciókat is okozhatnak. Amikor kiválasztjuk, hogy milyen gyógynövényes terméket használjunk a kisgyermeknél, fontos, hogy felkészültek és alaposak legyünk, azaz megbízható forrásokban olvassunk utána a témának – ilyen forrásokat cikkünk cégén is felsorolunk. Az előzetes tájékozódás után pedig a gyermekorvossal vagy védőnővel érdemes egyeztetni az alkalmazni kívánt termékekről. A körültekintés része természetesen az is, hogy minden esetben olyan megbízható gyártók termékeit keressük, mint amilyen például a NATURLAND.

A gyermek egyéves korát elhagyva lép be a kisgyermekkorba, amely hatéves koráig tart. Ilyenkor már sokkal fogékonyabbak a külvilágra, környezetükre. Már ebben a korban érdemes elkezdeni megismertetni velük a különböző (nemcsak) gyógynövényeket, járni velük a természetet, kirándulások, közös gyűjtögetések alkalmával felfedezni a flóra szépségeit. A gyerekeket érdekelni fogja a természet és a növényvilág csodás harmóniája.

Tápláló gyógynövények

A tápláló gyógynövények nagy mennyiségben tartalmaznak könnyen felszívódó vitaminokat, ásványi anyagokat és egyéb fitokemikáliákat. Az ételek tápanyagtartalma is fokozható, ha ezeket a növényeket salátákhoz, levesekhez és ragukhoz adjuk. Finom teák és főzetek is készíthetők belőlük. Ilyen tápláló növény például a csalán (Urtica dioica), a gyermekláncfű (Taraxacum officinale), az orvosi zilíz (Althaea officinalis), a csipkebogyó és a málna.

Gyengéd idegnyugtatók

Sok gyógynövény hatékonyan segít az idegesség és a szorongás csillapításában. És kisgyermekkorban bizony már adódhatnak ilyen helyzetek: egy-egy fellépés az oviban, közeledő beiskolázás. Akkor is nyugtathatnak, amikor a gyerekek egyszerűen túlfáradt, hogy feszült. Enyhíthetik az alkalmi álmatlanságot, valamint a fájdalmakat, fejfájást is. Ilyen nyugtató gyógynövény például a kamilla (Matricaria chamomilla), a citromfű (Melissa officinalis), a borsmenta (Mentha piperita), a macskamenta (Nepeta cataria) és a levendula (Lavandula angustofolia).

Természetes gyógyítók

Amikor rosszra fordulnak a dolgok és megbetegszik a kisgyermek, természetes gyógymódokkal és gyógynövény tartalmú termékekkel is segíthetünk, hogy jobban érezze magát. E gyógynövények segíthetnek olyan tünetek enyhítésében, mint az orrdugulás, a torokfájás, a köhögés vagy hasfájás. Természetesen súlyosabb tünetek és állapot, láz esetén ezek csak kiegészítő szerek, hiszen ilyen esetekben értelemszerűen a gyermekorvosé a döntés és felelősség, hogy milyen kezelést ír elő a kis betegnek. Antimikrobiális tulajdonságaik folytán az alábbi gyógynövények támogathatják a gyógyulási, lábadozási folyamatot: bodzavirág (Sambucus nigra), ánizs (Pimpinella anisum), kakukkfű (Thymus vulgaris), orvosi zilíz (Althaea officinalis), fokhagyma (Allium sativum).

A gyermekek általában jól reagálnak a gyógynövényekre. Ahogy korábban írtuk, nem szükséges erős gyógynövényeket alkalmazni és nem is kell belőlük nagy mennyiség. Az itt leírt gyógynövények mindegyike könnyen hozzáférhető, könnyen alkalmazható és megfelelő a kisgyermekeknek. Bonyolultabb helyzetekben ajánlott szakember segítségét kérni. A képzett gyógynövényszakértők személyre szabott készítmények felírásával sokat tudnak segíteni.

Gyógynövények között közös kertészkedés
Gyógynövények között közös kertészkedés

Német kamilla (Matricaria chamomilla)

Összetevői: 0,24-1,9% az illóolaj tartalma, fő illóolaja a bisabolol – akár 50%, és a kamazulén 1-15%-ban. Egyéb alkotórészei az aminosavak, az antémsav, a kolin poliszacharidok, a tanninok, a növényi és zsírsavak és a triperpén szénhidrogének.
A jó minőségű illóolaj drága, és kék színű, amely szín a desztilláció során keletkezik.
Hatásai: gyulladáscsökkentő, görcsoldó, sebgyógyító, antimikrobiális, enyhe nyugtató, szélhajtó, fertőtlenítő, antiszeptikus, hólyaghurut elleni.

Javallatok

A kamilla felhasználási területe széles skálán mozog, kifejezetten idegességgel és gyomor-bélrendszeri zavarokkal küzdő gyermekek számára javallott. A növény illóolaj-komponensének görcsoldó tulajdonságai jól dokumentáltak. Hasznos kólika, puffadás, szorongás és enyhe álmatlanság esetén. A növényben lévő keserűség finoman serkenti az étvágyat és az emésztést. Kamazulén és a bisabolol tartalma közvetlenül csökkenti a gyulladást azokban a szövetekben, amelyekkel érintkezésbe kerül, serkenti a hegszövet képződését, és antibakteriális hatású. Gyermekeknél ekcémára és gyulladt, irritált bőrre használható. A szárított gyógynövényből készítsünk főzetet (teáskannánként két-három teáskanál), hagyjuk állni fél órán át, majd szűrjük le, és ezt a teát adjuk a gyermek fürdőjéhez. Nemcsak a gyulladt bőrt gyógyítja, hanem a fogzással járó ingerlékenységet is enyhíti.
Érdemes megemlíteni, hogy a kamilla mellékhatásairól is beszámoltak. Ezek közé tartozik az anafilaxia (túlérzékenység) a parlagfűvel szemben már korábban fennálló túlérzékenységben szenvedőknél, valamint ritkán allergiás bőrreakciók fordulhatnak elő helyi alkalmazása esetén.

Bodzavirág és bodza (Sambucus nigra)

A bodzavirág- és bodzaszörp ma már a legtöbb üzletben kapható, és otthon is könnyen elkészíthető. A virágokat tavasszal és kora nyáron lehet gyűjteni, a bogyókat pedig augusztusban és szeptemberben.

Összetevői a virágok esetén: triterpének – oleanol- és ursolsav illóolajok (főleg linolén-, linolén- és palmitinsav) és alkánok. Számos más összetevő is található benne (éterek, aldehidek, alkoholok és ketonok). A bogyók összetevői: invertcukor, gyümölcssavak, pektin, tannin, C-vitamin, antrociklikus pigmentek, nyomokban illóolaj.
Hatásait tekintve a virágzata elősegíti az izzadást, köptető, köptető, keringésserkentő, vizelethajtó, helyileg gyulladáscsökkentő. Influenza, krónikus orrdugulás, arcüreggyulladás, nátha kezelésére használják. Bogyóinak izzasztó, vizelethajtó, hashajtó hatást tulajdonítanak.

Javallatok

A gyermekkori lázakat kísérő orrfolyásos, orrdugulásos tüneteket enyhíti a nyálkahártyát összehúzó tulajdonságai miatt. A virágok enyhén nyugtató hatásúak is emellett. A bodzavirágból készült frissítőt szeretik a gyerekek és bátran isznak belőle, így folyadékpótlásra is hasznos. A virágzatból készült friss tea gyulladáscsökkentő hatású, és helyileg is alkalmazható a gyulladt szem megnyugtatására. Egyszerűen leforrázva, majd kihűtve használható borogatásként. Szájfekély és mandulagyulladás esetén gargalizálásra is ajánlott. Bogyóinak köptető hatása kakukkfűteával kombinálva szintén hasznosak köhögés esetén.

Kakukkfű (Thymus vulgaris)

A kakukkfűtea rendkívül hasznos, nagyhatású antimikrobiális gyógynövény. A legjobb időszak a kakukkfűlevelek gyűjtésére a június és augusztus közötti forró napok, amikor a növény virágzik, és az illóolaj-tartalom a csúcson van.

Összetevők: 0,8-2,6% illóolaj (a gyógyszeripari szabvány szerint legalább 1,2%). A fenolok a fő összetevői (20-80%), elsősorban a timol és a karvacrol. Egyéb összetevők: flavonoidok, kávésav és rozmarinsav, rein, szaponinok és tanninok.
Hatások: szélhajtó (karminatív), emésztést erősítő, görcsoldó, antimikrobiális, antiszeptikus, nyugtató köptető, összehúzó, féregűző, köhögéscsillapító, váladékképző hatású.

Javallatok

Gyomorrontás, krónikus gyomorhurut, hörghurut, szamárköhögés, asztma, gyermekkori hasmenés, gargalizálószerként pedig gége- és mandulagyulladás esetén. Kifejezetten javallott köhögés és hörghurut tüneteinek enyhítésére. A torokfájást és a mandula- vagy gégegyulladást zsálya- vagy kakukkfűteával lehet jól csillapítani. A kakukkfűtea ízletes, és különösen gyermekek esetében méz és citrom hozzáadásával is alkalmazható. Szélhajtó és antimikrobiális hatása miatt nemcsak a fertőző hasmenés okát képes kezelni, hanem jól enyhíti a görcsös zsigeri fájdalmakat is.

Gyógynövény ültetés
Gyógynövény ültetés

A megfelelő adagolás fontossága

A gyógynövények biztonságos használatának lényeges része, hogy a kiválasztott gyógynövényeket a megfelelő adagolásban adjuk be a gyerekeknek. A gyógynövényszakértők többféle meghatározási módszert is ajánlanak, amelyek a gyermek súlyán vagy életkorán alapulnak. Az egyik az úgynevezett Clark-szabály, amely a gyermek súlyát veszi alapul, és feltételezi, hogy a felnőtt adagolás egy 68 kilós személyre vonatkozik. A Clark-szabály alkalmazásához vegye a gyermek súlyát, és ossza el 68-cal. Például, ha gyermeke 17 kilót nyom, akkor a 17-et elosztja 68-cal (17/68 =0,25 vagy ¼), így gyermeke a felnőtt adag ¼-ét kapja.

A másik, az úgynevezett Young-szabály, amely az adagolás kiszámítására a gyermek életkorát veszi alapul. Használatakor adjon hozzá 12-t a gyermek életkorához, és ossza el a gyermek életkorát ezzel a számmal. Ha például a gyermek hatéves, akkor így számítható ki a felnőtt adag töredéke: 6+12=18. 6/18=1/3, azaz a felnőtt adag egyharmadát kell használnia.

Figyelem és óvatosság

Bár a fentebb felsorolt gyógynövények a leggyakrabban használtak közé tartoznak, a kisgyermekek esetén különösen indokoltak a fokozott óvintézkedések. Egyetlen gyógynövény sem biztonságos minden ember számára, ahogyan az eper, a mogyoró vagy a glutén sem biztonságos élelmiszer mindenki számára, hiszen súlyosan allergizálhatnak. Cikkünk javaslatai, útmutatásai semmiképpen nem helyettesítik a szakképzett orvosi ellátást. Ha gyermeke nagyon beteg vagy nem reagál a kezelésre, azonnal forduljon gyermekorvoshoz.

Ha nem biztos abban, hogy egy gyógynövény biztonságos a gyermek számára, vagy még soha nem adott neki növényt, és kellően óvatos akar lenni, akkor elvégezheti a bőrpróbát. Vegyen egy kis mennyiséget a gyógynövényből, annak teájából vagy tinktúrájából, és óvatosan dörzsölje be vele gyermek alkarjának belső oldalát. Várjon 24 órát, hogy lássa, van-e bármilyen negatív, aggasztó reakció, mielőtt a gyógynövényt használná.

MEGBÍZHATÓ FORRÁSOK

Gyógynövény-gyógyszerhasználat gyermekek körében az Egyesült Államokban: Results from the National Health Interview Survey
Folyóirat: American Academy of Pediatrics (Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia)
Ez a tanulmány a National Health Interview Survey adatait elemzi, hogy felmérje a gyógynövényes gyógymódok használatát a gyermekek körében, beleértve a csecsemőket is. Betekintést nyújt a leggyakrabban használt gyógynövényekbe és azok biztonságába.
https://pediatrics.aappublications.org

A gyógynövényes gyógymódok biztonságossága a gyermekgyógyászatban
Ez az átfogó áttekintés a gyermekgyógyászatban alkalmazott gyógynövények biztonságosságát, előnyeit és kockázatait tárgyalja. Olyan gyógynövényekkel foglalkozik, mint a kamilla, az édeskömény és a borsmenta.
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov

A gyógynövények alkalmazása csecsemőknél és gyermekeknél
Pediatric Clinics of North America*
A tanulmány a gyógynövényes gyógymódok alkalmazását értékeli, különös tekintettel a csecsemők és gyermekek légzőszervi és emésztőrendszeri betegségeinek kezelésére szolgáló gyógynövényes termékek biztonságosságára és hatékonyságára.
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/?term=Traditional+herbal+medicines+in+paediatrics

https://theherbalacademy.com/blog/choosing-safe-herbs-for-your-kids/

Holistic Healthcare

https://bhma.org/herbal-medicine-in-paediatric-practice/